BBU saját fotója

Már nem is tudom mióta tart a családi betegállapot (folyamatosan passzolgatjuk át egymásnak a jobbnál jobb bacikat), de inkább nem is nézek utána... A lényeg, hogy még mindig tart, vasárnapra pedig van egy FutaPest Kistarcsa előnevezésem. Mivel hetek óta nem futok rendesen, illetve genyórondán köhögök még mindig, ezért szomorú szívvel és szipogó orral, szívemet kizárva, eszemre hallgatva: lemondtam. A regenerációs időszakban (dec.-jan.-febr.) pedig nem járok versenyre, úgyhogy a felejthetetlen

BBU Halloween Run lépett elő a szezon utolsó versenyévé.

Nem is értem miért nem írtam még beszámolót erről a versenyről, mert ez tipikusan az a sztori, amit majd ha lejár a szavatossági időm, felcsapom a blogot és szívesen visszaolvasok kötögetés, és egy finom rumos tea szürcsölése közben.

Előzmények
Elvileg az öcsémmel mentem volna erre a versenyre, aki mivel nem jelentkezett, tudtam, hogy nem jön, csak nyilván b@szott szólni erről nekem. Nem baaaaaaj, ha ezt olvasod: már megbocsájtotttaaaaaaamm!!!! :))))

A kedvtelenség
Olyan szinten nem volt kedvem menni, hogy az leírhatatlan. Egyrészt azért, mert kiderült, hogy egyedül kell mennem, amivel nincs is baj, de ha úgy indulok neki, hogy lesz társam, aztán mégse, az kedvemet tudja ám szegni. Másrészt meg nem szeretek délután futni. Én reggeli/délelőtti futó vagyok. Estére elfáradok, nyűgi leszek, blöá...

Rajt előtti eufória
Időben indultam, úgyhogy időben is érkeztem a rajtközpontba, ahol pillanatok alatt elintéztem a pít, meg a rajtszámátvételt, bemelegítésnek pedig futottam 3 km-t.
Kicsit csúszott a rajt, mert meg kellett várni az előző csapat, a 7 km-esek befutóját. Ott álldigáltam arra várva, hogy végre elindulhassak, letudjam és mehessek haza, erre egyszercsak meghallom a speeker hangját, aki azt mondja: "Magyarország egyik legjobb ultrafutó nője is teljesítette a távot...". Felnézek, és meglátom Makai Vikit. Tisztára bezsongtam, oda akartam menni hozzá, hogy elmondjam... nem is tudom mit akartam neki mondani, egyszerűen csak meg akartam nézni ezt a fantasztikus ultrafutó csajt. Olyan, mintha egy focirajongó találkozna C. Ronaldóval :)
Aztán kitaláltam, hogy csinálok vele egy közös képet. Végül addig-addig tervezgettem, hogy mit mondok majd neki, hogyan megyek oda hozzá, hogy végül eltűnt a szemeim elől. Igazából azonban annyira beszari voltam, hogy oda se mertem nézni, merre lehet, de egyszercsak mégis kiszúrtam a tömegben! Na mondom, a sors is így akarja, szóval vettem egy nagy levegőt, és odamentem. Most pedig mindenki képzeljen a lelki szemei elé egy 14 éves Justin Bieber rajongót. Na ez voltam én. Ő viszont sugárzott és végtelenül kedves volt (hogy lehet valaki, aki ilyen fantasztikus emberfeletti teljesítményre képes, mint ő, ennyire emberi és barátságos?!)Az unokatesójával volt, aki készített rólunk fotót. Váltottunk néhány szót, sok sikert kívántam neki a futópados Guiness Rekord kísérletéhez (12 óra futópadon, wow! Nincs az a mennyiségű sorozat, amivel ezt kibírnám :D), és azt is megengedte, hogy feltegyem a közös képünket a blogra. Majd jó futást kívánva (merthogy ő a 21 km-t is lenyomta) rajthoz álltam.

Jááájjj de bódog vagyok

Az útvonal
A Rottenbiller parkból indultunk, és három 7 km-es kört kellett megtenni, amiből kb. 2-3 km volt a föld alatt, a Kőbányai Pincerendszerben. A föld felett is nagyon-nagyon jó volt és izgalmas, nade a föld alatt: imádtam!!! Most vettem részt először ezen a versenyen, de ha lehet, jövőre se hagyom ki! Még jó, hogy a 21km-re neveztem, mert így háromszor mehettem le a föld alá. Nem csak a látvány-és hangulatfokozó elemek (világítás, hang) miatt, mert ha a pincerendszer üres lett volna, én akkor is ugyanígy élvezem!! A csúszós talaj, a vizes részek, a csöpögő plafon, a lépcsőzés, a rengeteg kanyargós pincerész... Ráadásul szakaszos rajt volt, hogy ne telítődjön túl a pincerendszer, ezért voltak olyan pillanatok, amikor egyedül voltam a sötétben, se előttem, se mögöttem senki, hááát nagggyon jó volt!!!
Sajnos nem sikerült vállalható képeket készítenem, de egy kedves futótárs megengedte, hogy használjam az övéit, még egyszer nagyon köszönöm Kati!!!

Kopaszné Panyi Kati fotója

Felszerelés, frissítés
Az a típus vagyok, aki inkább felcuccol mindent, mert nem szeretek másokra hagyatkozni. Akkor szeretek inni, mikor megkívánom, nem akkor, mikor lehetőséget adnak rá. Úgyhogy rajtam volt a futóhátizsákom, benne kb. 1,5 l víz, 2 energiazselé, zsepi, teló, slusszkulcs, iratok. Ez így soknak tűnik, de az a jó ebben a hátizsákban, hogy olyan jól oszlik el benne a súly, hogy nem is érzem, hogy rajtam van. De ami a legfontosabb lett volna, az nyilván a kocsiban maradt: fejláááámpaaaa!!!!! Csak emiatt volt némi negatív szájízem a versennyel kapcsolatban, ugyanis amikor átvettem a rajtszámomat, kérdeztem a szervezőktől, hogy gond-e, ha nincs nálam a fejlámpa. Ők pedig biztosítottak arról, hogy simán megcsinálom nélküle, így nem is mentem vissza a kocsihoz, pedig lett volna rá időm... Mert az egy dolog, hogy a pincerendszerben félhomály van, nade az első kör után úgy ránk sötétedett, hogy volt olyan szakasz, hogy sétálnom kellett, mert a rengeteg törmelék-macskakő-és egyéb kiálló bizb@szokban nem akartam pofára esni. Bírom én a mécseseket, mint hangulatvilágítás, de egy futóversenyen ezt egy kissé veszélyes romantikának tartom.

Kopaszné Panyi Kati fotója

Legjobb időm 21 km-en
Szerettem volna tartani a félmaratoni versenypulzusomat (165 bpm - max.pulzus 80%-a), nehogy sérülés legyen abból, ha túl gyorsan futok, de mivel az órám a pincerendszerben elszállt és semmit sem mutatott, ezért úgy voltam vele, hogy a föld felett sem fogom nézni, megyek úgy, ahogy jólesik. Ebből pedig az lett, hogy megfutottam életem legjobb félmaratoni idejét!! 13 percet javítottam az előző legjobb időmhöz képest!!! 2:04:25 lett az időm.

Kopaszné Panyi Kati fotója

Endorfindömping
Le sem tudom írni azt, hogy mekkora öröm és bódottá volt ez a verseny! Ahhoz képest, hogy milyen alulmotiváltan érkeztem, sikerült egy nagyon szuper időt futnom, és a Makai Vikivel való találkozásom pedig csak megkoronázta ezt az egészet!! A helyszín pedig... Fantasztikus volt!

Kopaszné Panyi Kati fotója

És az érem is elég cuki :)