Ha mostanában neked sincs kedved futni, vagy edzeni, és ha nálad is inkább a zabálások nyertek teret maguknak, a csoki pedig napi szinten lecsúszik, akkor van egy jó hírem: ez teljesen normális!

Hiszen ha jobban belegondolsz, rájössz, hogy már a kezdetek óta így megy ez. A raktározás segítette elődeinket a tél túlélésében: ahogy egyre jobban közeledett a tél, annál jobban pakolták magukra a zsírt. Őket nem az elhízás (és nem is az Éjkirály - tudom gyenge, de ha már közeleg a tél, nem hagyhattam ki), hanem a megfagyás veszélye fenyegette. Ez a túlélési ösztön pedig olyan erősen belénk égett, hogy noha ma már az év bármely szakában szinte bármit ki tudunk venni a hűtőből, mégis ösztönösen raktározunk. Milyen kár, hogy tudat alatti gátlás a falánksággal szemben viszont nem alakult ki bennünk.

A "Karácsony után majd visszafogom magam" és a "januártól majd odafigyelek" és hasonlók pedig - ha rám hallgatsz- még csak gondolatban se merüljenek föl benned. Miért? Mert akkor kezdődik majd csak a nagy zimankó. Ember legyen a talpán, aki felveszi az evolúcióval a harcot, és télen vakarja le magáról a plusz kilókat. Biztos van ilyen, mint ahogy olyan emberek is léteznek, akik egész életükben képesek 0-24 mosolyogni, de én most őket kihagynám ebből a bejegyzésből. Azoknak szól ez a gondolatmenet, akik bűntudattól gyötörve élik meg a téli időszakot.

Ha a túlzott zabálásmánia nem lenne elég, akkor gondoljunk csak a hideg időre és a napfény hiányára. Ezekből egy is elég lenne ahhoz, hogy elmenjen a kedvünk a futástól, nemhogy a három egyszerre. Azt pedig már csak halkan és zárójelben említem meg, hogy a rengeteg karácsonnyal kapcsolatos tennivaló, a munkahelyi hajtás, és az évvégi elfáradtam, kifogytam a szuszból hangulat, na meg a náthás gyerekek már csak hab a tortán.

Le a bűntudattal, élvezd a telet!

Nem azt mondom, hogy semmi gond, ha lezabálod a fáról az összes szaloncukrot, és már előre betolod az összes karácsonyi sütit. Sőt azt se szeretném sugallni, hogy teljes nyugalommal nyújtózz el a kanapén, és fel se kelj onnan március 1-ig. Nekem sem akaródzik mostanában futni, sőt a kinti edzéseket próbálom futópaddal elcsalni, csak a hidegbe ne kelljen kimenni :) Ráadásul azt veszem észre, hogy kétpofára tömök magamba olyan dolgokat, amiket még a legjobb pillanataimban sem mernék bevallani :D

Érzem, hogy az energiáim megcsappantak, a testzsírszázalékom nő, nem megy úgy a futás, és most a motivációm sem olyan erős. De mindezt most megengedem magamnak, mert elfogadom, hogy ilyen a tél, ez egy ilyen időszak, és egyszer ennek is vége lesz. Ha minden falat Mikuláscsoki után idegbajt kapnék, már rég agykárosodást szenvedtem volna.

A legjobb, amit most tehetek, az a lazába kapcsolás. Egyébként is most van az alapozás időszaka: nem gyors futásokkal és intervalokkal edzek, hanem lassú, de hosszú futásaim vannak. Ha nincs kedvem futni: kit izgat? Inkább pár nap kihagyás, mint annak a kockázata, hogy hosszú időre elmenjen a kedvem az egésztől. Formálj te is jogot a pihenésre. Mert igenis lehet lazítani, lehet nagyon rossz időket futni, és lehet kedved nem futni is. Viszont azok a futások, amiket télen a hidegben, latyakban, hóban ejtünk meg: aranyat érnek. A nyári futóforma tényleg télen készül. Előfordulhat, hogy kevesebbet tudsz ilyenkor futni, ám azt a küzdelmes, a téli elemekkel harcoló futást a tested nem felejti el. Úgy megedződsz, hogy nyáron majd repülsz mint a pinty ;) Arra kell gondolni, hogy a szarfutás is futás, és a kevés futás is jobb, mint a semmi. Ha pedig kimerészkedsz ebbe a barátságtalan, zord időbe: hidd el nekem, a lemerült energiaraktáraid is kapnak majd egy jókora töltetet. Én például imádok hóban futni. De ugyanennyire szeretek a gyerekekkel nagyokat sétálni, szánkózni, hógolyózni, vagy mézeskalácsot sütni, amitől igazi karácsony illatot kap az egész ház, és amiből ha lecsúszik néhány falat, nem fogok a kardomba dőlni. Szóval mindent bele a télbe, mert mindjárt itt a tavasz! ;)