Ez már majdnem egy olyan bejegyzés, aminek azt a címet kellene adni, hogy "Miért futok?". De nem, mégsem az. Az sokkal vidámabb lenne. Ez kicsit sötétebb. Én is sötétebb vagyok, amikor nem futok.

Mikor nemrég említette egy ismerősöm, hogy látja Facebook-on mennyit futok, akkor egy másik közbeszólt, és azt mondta: - Neked futóbabakocsid van, úgy könnyű.
Nem, nem az. Mert ugye az a babakocsi

sem magától gurul.. De nem is ez a baj. Hanem az, amikor nem gurul...

Futni akkor van lehetőségem, amikor levegőztetem L.-t. Berakom a babakocsiba, aztán jöhetnek is a km-ek. Minek sétálni vele, ha futni is lehet ugyebár? :) Tökéletes alkalom a sportolásra. Vagy hétvégén futok, amikor itthon van a férjem. Akkor is az esetek többségében akkor indulok, amikor még alszanak, hogy minél kevesebb időt vegyen el a családtól a hóbortom (ó az az állandó bűntudat...biztos sok anyuka van így ezzel...be kéne venni a leszarom tablettát néha).

Számomra felfoghatatlan az, hogy valaki csak úgy szimplán, mindenféle logisztika nélkül felveheti a futócipőjét, és elmehet futni. Nem kell gyermekmegőrzésről gondoskodnia, vagy attól tartania, hogy ha hétvégén nagyon belenyúlik a délelőttbe a futása, akkor esetleg nem lesz mit ebédelnie a családnak, és még sorolhatnám. Számomra nem is felfoghatatlan. Inkább lehetetlen :)))

Mikor dolgoztam, akkor sem volt könnyű, de megoldottam. Reggel 5 körül már futottam, hogy 7-re, mikor ébresztettem a fiúkat, akkor már indulásra készen legyek, mert 7:45-kor indultunk az oviba, hogy a 8:19-es vonatot elérjem. Régi szép idők... Most kiélvezem ezt a két évet, amíg világosban futhatok :)

A héten azonban még egyszer sem voltam futni.

Egyrészt azért, mert megfáztam. Enyhe megfázásnál mondjuk nem teszem le a lantot. Ha csak az orrom folyik, akkor nincs probléma, simán elindulok, de ha a torkom is fáj, akkor nem megyek ki. Rendkívül érzékeny a torkom (egy pohár hideg kólától képes vagyok torokgyulladást kapni), ezért ilyenkor edzőterembe vonulok. Ha fájó torokkal mennék ki, jó hosszú ideig elhúzódna a náthám.

Nem szeretek teremben futni, de jobb, mint a semmi.

Másrészt pedig azért nem futottam még a héten, mert nem csak én, de a gyerekeim is náthásak, itthon kúrálom őket. A férjem rengeteget dolgozik, de megbeszéltük, hogy pénteken kicsit később megy be, én pedig elmegyek futni. Kiválasztottam azt a termet, ami a legkorábban nyit: 6kor, merthogy 8 körülre jó lett volna hazaérni. És mégsem lett belőle semmi... L. 4:10-kor kelt enni. Mire megetettem, és visszaaludt, addigra 4:45 lett... 5:15-re volt állítva az ébresztőm. 30 perc maradt még, amit úgy gondoltam vagy alvással töltök, vagy nem fekszem vissza, és elkezdek készülődni. Az alvás mellett döntöttem.

Nem is emlékszem arra, hogy szólt az ébresztő, simán kinyomtam alvás közben, 7:30-kor tértem magamhoz...

Most természetesen gondolkodhatnék úgy is, hogy jajj minek annyit futni, meg hogy ilyen hét is kell, amikor pihen az ember, meg hát ez nem olyan nagy dolog, mások még ennyit sem futnak. Ez azonban abszolút nem nyugtat. Miért is nyugtatna? Senkinek ne legyen más a mércéje, mint önmaga. Senki ne érezze amiatt szarul magát, mert kevesebbet/többet/gyorsabban/lassabban fut, mint xy. Azzal kell törődni, hogy önmagamhoz képest sikerül e azt a szintet nyújtanom, amitől jól érzem magam. Nekem ezt most nem sikerült nyújtanom, és emiatt nem érzem most jól magam.

A sport, a mozgás olyan a szervezetnek, mint a drog. Ha nem kapod meg az adagot, elvonási tüneteid lesznek. Azon agyalsz, hogyan szerezhetnéd meg. Keresed az alkalmakat, tervezgetsz. Ha pedig nem kapod meg, kikészülsz.

És amikor nem futok,

nincs türelmem senkihez

nincs kedvem semmihez

fáj a fejem

szorongok

feszült vagyok

egész nap zabálok

még többet nyavalygok

kiabálok

ingerlékeny vagyok

csökken a problémamegoldó képességem

még bunkóbb vagyok

hülyeségeken agyalok

kupit halmozok

még nagyobb antiszoc vagyok

költekezek

Úgyhogy a hétvégén megpróbálok legalább egyszer futócipőt húzni. Ha pedig megint nem jön össze, iszom egyet az egészségemre :)))