Az év utolsó napjára egy terepfutóverseny jutott, mégpedig a Futapest csömöri állomása. Nincs nagy szintkülönbség, a terep sem olyan durva. Mivel még soha nem futottam terepen (nem, még földúton sem), ezért ez egy tökéletes kezdetnek tűnt. Nagypofával úgy gondoltam, hogy meglesz ez a 16 km másfél óra alatt. Aztán majdnem megevett a földút :)

A rajtnál kiderült, hogy a 16 km az inkább 17. Ez nem igazán vágott földhöz, 1 km ide, vagy oda nem oszt, nem szoroz. Egy dolog miatt izgultam magam szénné: ENSPORT tanítványok (mint én) is voltak a versenyen, és az edzőm is ott volt. Na nem mintha olyan nagyon félelmetes lenne

a Nándi, és a többiektől se voltam annyira begyulladva, mégis tiszta idegbaj voltam. Olyan szuperül eledzegetek az én tökéletes magányomban, hogy most kissé beijedtem... Jó lett volna végigkocogni az egészet, így azonban rámrakódott egy rakat feszkó. :)Én általában odamegyek egy versenyre, semmivel nem foglalkozom, peace up, futok, aztán tűzök haza. A tudat azonban, hogy most valakikkel találkozni fogok, akikhez talán még pár mondatot is kell szólnom, rettentő félelmetesnek hatott. Úgy tűnik kissé antiszoc lettem, mióta itthon vagyok a kislányommal. Végül nyeltem egy nagyot, aztán vegyültem egyet. Így utólag nem is volt olyan szörnyű, habár szoknom kell még ezeket a közösségi élménykedéseket... Mondom ezt úgy, hogy az esetek többségében nem vagyok ám ilyen beszari alak :)

A versenyen minden flottul ment, a lábaim tették a dolgukat, szépen pakolgattam őket egymás után. Aztán a 12.km-nél egy lejtőn meghúztam a térdem (na ilyen se volt még). Itt az agyam kicsit elszállt, mert lelki szemeim előtt láttam magam, ahogy a harctéren artériát ért sérüléssel haldoklom. Megint szétestem fejben, legszívesebben bedobtam volna a törülközőt, de aztán kicsit megerőltettem magam, és úgy döntöttem befejezem a versenyt ahelyett, hogy rohammentőért kezdenék sipítozni. Utána a combomat is sikerült meghúzni (nesze neked terepfutás), úgyhogy végül teljesen elengedtem tempót, teljesítményhajszolást, mindent. Szép nyugisan bekocogtam a célba.

A kocsiban várt a meleg kabátkám, amit hiába aggattam magamra, a hipotermia így is majdnem utolért, de szerencsére a jó hosszan tartó, meleg zuhany rendbe tett.

A 15. km-nél úgy voltam vele, hogy soha többet nem megyek terepre. Ennek most már pont az ellenkezőjét gondolom. :)
Úgyhogy megérte a sok lószar (szó szerint) a cipőmön, mert nagyon szuper kis versenyt hoztak össze ezek a Futapestesek.

Mikor kijöttem a zuhanyból, hívott Nándi, hogy korosztályomban (20-29 évesek) 3. lettem az 1:40:00-es időmmel. Nem tudom hány csajból lettem harmadik (lehet hogy 3-ból? :P ) de azért örülök neki.

Mindenkinek kellemes szilvesztert, jó bulizást, pihenést, gyerekezést, meg miegymást!!