L. (harmadik gyermekem, egyben egyetlen kislányom) 2016. március 2-án született. Mivel szülés után nem szerettem volna megborulni, már a terhesség elején tudtam, hogy nekem szülés után is futnom kell. Kell, merthogy a futás az egyetlen olyan dolog, ami képes kiiktatni belőlem a feszkót. Nem volt semmilyen tervem arra vonatkozóan, hogy mikor szeretném újrakezdeni a futást, csak azt tudtam, hogy az első 6 hetet, a gyermekágyas időszakot mindenképpen szeretném kivárni.

Ahhoz azonban, hogy futni tudjak egy ilyen pici baba mellett, be kellett szereznem

egy futóbabakocsit. Ez viszont nem bizonyult könnyű menetnek, mert a legtöbb futóbabakocsi csak hat hónapos kortól használható. Persze van olyan is, amibe bele tudom rakni a babahordozót, tehát már szinte a kezdetektől használható, de én ragaszkodtam a baba kényelméhez, ezért olyat kerestem, amihez mózeskosár is van.

 

Ami pedig a legfontosabb: van hozzá mózeskosár, így a pici a legnagyobb kényelemben, egyenes háttal, akár hason, vagy háton is utazhat (inkább aludhat) benne. L. alig volt 5 hónapos, amikor elkezdett mászni és már magától ült, úgyhogy a mózest 5 hónapos korában ki is nőttük, mert kimászott belőle... viszont addig nélkülözhetetlen eszköznek bizonyult.

Miután L. kinőtte a mózest, a babahordozót raktam a vázra, mert a sportrészhez még nagyon kicsi volt, nyeklett-nyaklott az ülésben. És ez a szuper ebben a babakocsiban, hogy 3 féle ülés rakható rá: a mózeskosár, az autós babahordozó (ezt külön vettem hozzá: Maxi Cosi hordozó adapterrel rákattintható a vázra), és a sportülés, ami legalább 2 éves korig használható. Már csak abban bízom, hogy L. sokáig babakocsizzon, a fiúk ugyanis másfél éves koruk után már nem nagyon ültek meg babakocsiban... Mindenesetre ez majd csak a holnap problémája lesz, mert L. most még csak 6 hónapos :)

Lehet azért, mert már harmadik gyerek, de még nem töltötte be L. a 4 hetes kort (4 nap hiányzott hozzá), és én úgy éreztem, próbára teszem magam, úgyhogy futócipőt húztam. A ruháim feszültek rajtam ezerrel, de nem akartam újakat (nagyobbakat :D ) venni. Az első futás inkább nagyon óvatos, nagyon laza kocogás volt. 3,81 km-t kocogtam 9:49 min/km-es tempóban, de ez számomra maga volt a boldogság!!!! Nagyon vigyáztam arra, hogy L. egyáltalán ne rázkódjon, szerencsére a bicikliút teljesen sima, én pedig nagyon óvatosan toltam őt.

Azért futottam ennyit, mert ez a táv pont jónak bizonyult. Végig jól éreztem magam, de a végén már egy kicsit feszülni kezdett a hasam, ekkor azonnal abba is hagytam a futást. Viszont teljesen megfertőződtem ismét a futással, innentől megállíthatatlanok lettünk L.-lel. :)

Mindig csak annyit, és olyan tempóban futottam, ami jólesett. Fokozatosan növeltem a távot, és kicsit gyorsultam is. Hamarosan beköszöntött a nyári szünet az oviban, így a fiúk is csatlakoztak hozzánk. Biciklivel kísértek.

Nem volt könnyű az elején, össze kellett szokni, meg kellett tanulniuk kultúráltan közlekedni, saját sávban menni, nem nekimenni a másiknak, nem satufékezni a másik előtt :))))

De nagyon ügyesek, rettentő tanulékonyak, iszonyat segítőkészek!! Általában akkor futok a babakocsival, mikor L. már álmos, így többet tudok futni, mert ébren nem marad sokat a fenekén :)) Viszont akár 1-1,5 órát is alszik a kocsiban. A fiúk pedig még arra is képesek, hogy mikor L. elaludt, akkor szép csöndben beszélgetnek velem, nem kiabálnak, nem használják a szirénát a bicón ;)  Amikor pedig L.-nek rossz napja van, sírós, megállunk percenként, hogy megvigasztaljam, vagy cumit adjak a szájába, akkor ők is jönnek, babusgatják, simogatják, hogy megnyugodjon. Mert ez nem úgy van ám, hogy berakom a gyereket, aztán ott elvan, mint egy páfrány a cserépben... :) Van, amikor partner a babakocsizásban, van amikor nem. Utóbbi esetben gyorsan szedem a sátorfánkat, és tépünk haza :) Hetente egyszer pedig (általában hétvégén kora reggel, amíg alszik, vagy ébredezik a család), egyedül is el tudok menni, a heti hosszúra.