Mivel a terhesség alatt lustaságból nem futottam, nem maradt más, mint 9 hónapig vizionálni dolgokat. Hogy én majd hogyan váltom meg a világot. Hogy mekkorákat fogok futni. Állandóan a versenyeket böngészgettem. És mivel dugig volt lével a Futanetes egyenlegem (mivel a terhesség miatt az addigi összes befizetett versenyemet lemondtam, de a pénzt fel lehet használni még kb. egy évig), ezért a vizionálás következő fázisaként elkezdtem nevezgetni... Mint valami kéjenc, úgy vetettem rá magam a futonaptar.hu-ra.... Így történt az is, hogy szülés előtt egy hónappal, olyan február környékén beneveztem

a Kékes Csúcsfutásra, ami júniusban, azaz 3 hónappal szülés után van. Nooooormááliiiisss???

Itt még milyen kis husi voltam :)

    A cél az volt, hogy minél kevesebbet legyek távol a 3 hónapos kislányomtól, ezért őt levittem magammal anyához Hatvanba (ő volt a bébiszittyó), hogy a verseny után minél előbb láthassam (Hatvan mégiscsak közelebb van a Kékeshez, mint Göd). Jó korán kocsiba pattintottam a kislányt és magamat és fájó búcsút vettem a fiaimtól és A.tól (vagy nem, mert erre már nem emlékszem olyan rég volt, lehet hogy még aludtak..) Hatvanban egy gyors eligazítás volt a kislány napirendjéről anyának, majd öcsém is és én is kocsiba ültünk. Az öcsém ugyanis ezt a futóverseny nevezést kapta tőlem névnapjára. A versenyinformációnál az volt feltüntetve, hogy ha Kékestetőn megtelik a parkoló, akkor Mátraházától már nem engedik a forgalmat. Illetve valahol azt olvastam, hogy a sípálya parkolójából csak 14 óra után engedik ki az autókat. És mivel mi sietni akartunk vissza a bébihez, ezért úgy döntöttünk nem várunk addig, inkább Mátraházán hagyjuk az én kocsimat, nem fent a sípályán. Ez rossz döntés volt, mert így még a verseny után 3,64 km-t kellett futnunk lefelé, ami eléggé megterhelő volt (igen, papírkutyák vagyunk, vállalom). Ráadásul jóval 14 óra után hagytuk el a helyszínt mert a célbaérés után felhívtam anyát, hogy mi van a kisasszonnyal, akivel minden rendben volt, úgyhogy persze be kellett állnunk a Csúcskőhöz fotózkodni. Nem tudom mennyit álltunk sorban, de 45 percet tuti.
Szóval leparkoltam Mátraházánál, beültem az öcsém kocsijába, és visszamentünk a rajthoz, Mátrafüredre.
    Parkolás után rajtszám igazítás, zsepi, slusszkulcs pakolás, közös szelfi készítése (vállalhatatlan lett mind). Aztán rajt. Nagyjából a 7. km-ig minden nagyon flottul ment, már arról beszélgettünk, hogy jövőre váltóban körbefutjuk a Balatont (muhhahhhhaaaaaa)... Az öcsém közben Facetime-mal felhívta A.-t meg a fiúkat, szóval minden tök idilli volt, rengeteget röhögtünk. No aztán jött a 7. kili. Aztán a 8., 9., és asszem a 10. után nem voltam hajlandó többet futni egyben 10 méternél, inkább lihegve-zihálva mentem fölfelé, és mondtam a gizda öcsémnek, hogy menjen csak menjen, hiszen ő bírta volna a Mount Everestig is... De mivel ő jó katona, és sebesültet nem hagy hátra, ezért végig kitartott mellettem (próbált volna otthagyni... Utána aztán lett volna nemulass :DD). Végül felértem, és olyan baromi büszke voltam magamra, hogy majdnem összecsináltam magam!! 8:30 min/km-es átlagtempóval teljesítettük a távot, hát van még hova fejlődni ;) Viszont ez egy remek verseny, jövőre is megyek, az tuti!!!