UltraFutAnya

31. Wizz Air félmaraton - monnyonle!!

2016. szeptember 20. - ultrafutanya

Ennél rosszabb versenyem nem igazán volt még... De kezdem az elején.
Mostanában nagyon keveset alszom. L. 3-4szer van fenn éjszakánként, emiatt egyben nem tudok aludni 2,5 óránál többet. Szóval nagyon nehezen, de rávettem magam arra

, hogy 5:50kor kimásszak az ágyból. Sikerült időben elkészülnöm, mert előző este már kikészítettem mindent:
- időjárásnak megfelelő futóruha (sort, trikó, baseball sapi)
- futóhátizsák, benne: kb. 1,5 l víz, energiazselé, zsepi, telefon, fülhallgató, fél l-es üveg izóval tele, kulcs, iratok, pénz.
6:30kor kocsiba pattantam, az állomáson gyorsan megvettem a vonatjegyet, és még a vonatot is sikerült elérnem. A verseny 9kor kezdődött, de csak 8:30ig lehetett átvenni a rajtcsomagot, ezért kellett ilyen korán bemennem, mert az előző napokban nem akartam külön beautózni a picivel csak egy rajtcsomag átvétel miatt, illetve most a férjemet sem szerettem volna ezzel terhelni.
A rajtcsomagot elég gyorsan átvettem, kidobtam minden szóróanyagot, mert a hátizsákomba már semmi nem fért, ugyanis még a kabátom is benne volt, hiszen 6:30kor azért mégsem fagyosokodtam egy szál trikóban meg sortban 12 fokban az állomáson..... na szóval: rajtszámot magamra tűztem, megvolt a wc is, sőt még néhány Gézengúzzal is sikerült találkozni.
Iszonyat tömeg volt, ami általában fel szokott tüzelni, de most csak zavaró tényezőként hatott rám...
9:11kor már futottam is. A tömeg nyilván nem oszlott, bűz volt, meleg volt.... Sose szoktam nézni, hogy hány km-nél tartok, most viszont már a 2.km-nél ránéztem az órámra, és teljesen szétestem fejben... Azt hittem már legalább 5 km-t mentem, úgy éreztem nem tudom megcsinálni.. Végülis meglett 2 óra 26 perc alatt, de valami hihetetlen szenvedés árán... Sikerült tartani a félmaratoni pulzusomat (max. pulzus 80%-a, ami nálam 165 bpm-et jelent), de most nagyon lassú idő társult hozzá..
Az egész futásban az utolsó 100m volt a legjobb, amikor felkaptam a kislányomat, és vele értem célba. Merthogy A. közben behozta a gyerekeket a versenyre.
Na szóval ezt a versenyt inkább hagyjuk.. Megcsinálom a félmaraton mániát, aztán tuti nem indulok többé ilyen tömeghisztériában :)))) aztán ki tudja ;)




A bejegyzés trackback címe:

https://ultrafutanya.blog.hu/api/trackback/id/tr512171950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása