Mozgás és élet -vagy étel?

2018. augusztus 01. - ultrafutanya

Képtalálat a következőre: „fat people”

Ha már negyedikek lettünk (az európai viszonylatban vett eredményt most hagyjuk :D) a legjobban elhízottak listáján, engedjetek meg ezzel kapcsolatban 4 gondolatot. A legtöbb helyen azt olvastam, hogy mindez azért van, mert keveset mozgunk. Szerintem ennél sokkal összetettebb a dolog, már ha csak abból az egyszerű, de nagyszerű, (általam már) rongyosra emlegetett közhelyből indulok ki, hogy az alakformálásban 70% szerepe a táplálkozásnak van, és mindössze 30% megy a mozgás kontójára. Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól még annyit se kellene mozogni, mint eddig, mert úgyis a kaja számít jobban. Sőt! Mivel nem ülő életmódra születtünk, és sajnos ma már nagyon keveset használjuk a testünket, mert nem kell vándorolnunk az élelem után, de még csak le sem kell vadásszuk az ételt, hanem beülünk a kocsinkba és levesszük a polcokról azt, amire szükségünk van (és azt is ugye, amire nincs), ráadásul napi több órát töltünk ülő helyzetben, ezért nem csoda az, ha olyan rettenetesen beszűkül a mozgásunk, hogy még a konyhaszekrény legfelső polcára sem tudunk felnyúlni, mert nem bírjuk megemelni a karunkat. Tehát igenis fontos a mozgás. Még a heti háromszor 1 órás testmozgással sem érjük el azt a szintet, ami megfelelne az aktivitási igényünknek, de ezzel már:

- szinten tarthatjuk a súlyunkat

- javíthatunk az általános közérzetünkön

- leredukálhatjuk a szív-és érrendszeri betegségek kockázatát

- megerősíthetjük az immunrendszerünket

ésatöbbi ésatöbbi.

Ultra FutAnya - Polgár Georgina fényképe.

Viszont azt látom, hogy az utóbbi időben egyre többen kezdték el használni a testüket, húznak futócipőt, járnak el termekbe edzeni és csoportos órákra. És egyre többen tervezik azt, hogy megmozdulnak, ami remélem egyszer majd tényleg be is következik. Szóval szerintem mozgásfronton alakulni látszunk, én pedig továbbra is azon leszek, hogy a posztjaimmal minél több motivációt adjak, a baba-mama tornáimmal pedig becsempésszem az anyukák életébe a sportot. Kajafronton már kicsit nehezebb lesz dobbantani. 

1. Gyér felhozatal

Sokan kérdezik tőlem, hogy én állandóan diétázom-e. Kinek mi a diéta, ugye? Én szelektálásnak nevezem. Mivel a boltok polcain annyi a szemét élelmiszer, a nullás (tápanyagmentes) lisztek, a cukorban, ízfokozókban úszó marhaságok, és csak elvétve lehet egészséges élelmiszerhez jutni (a vitaminokkal dúsított, cukrozott kakóital nem számít annak), sőt igazi harcot kell vívni a cukormentes élelmiszerekért, ezért igenis elég okosnak kell lenni ahhoz, hogy ne a szemetet tegyük be a kosarunkba. Mielőtt életmódot váltottam, rengeteg próbálkozásom volt. Mert sokkal egyszerűbben és gyorsabban hozzá lehet jutni az egészségtelen élelmiszerekhez, mint a tiszta táplálkozás elvét követni. Jómagam is nagyon sokszor elbuktam, 1-2 napos egészséges táplálkozás után lecsúszott egy kis sütike, túró rudi, pizza, ezért aztán mindig kezdhettem újra az egészet. Egy idő után azonban az 1-2 nap helyes táplálkozás megnőtt 1-2 hétre (majd még hosszabb időre), és egyszercsak azon kaptam magam, hogy sokkal jobban vagyok, hogy 3 (lassan4) gyerekes anyaként vékonyabb vagyok, mint a gimiben, hogy szebb a bőröm, a hajam, és jobban mennek az edzések is, tele vagyok energiával, a narancsbőröm pedig eltűnt.  

2.Tudáshiány 

A saját példám is mutatja, hogy az egészséges táplálkozás csak javunkra válhat. De mit jelent egészségesen étkezni? Mi az, hogy tiszta táplálkozás? Hogyan kell életmódot váltani? Mikor, mit és mivel lehet enni? Az ilyen kérdések még csak a jéghegy csúcsa. Addig, amíg az emberek többsége azt se tudja, mik azok a (lassú és gyors felszívódású) szénhidrátok, mi a helyzet a zsírokkal és a fehérjével? Vagy hogy a szervezetnek hiába van szüksége cukrokra, az nagyon nem a kristálycukrot jelenti.. Addig hogyan várhatnánk el, hogy ne a zacskós levesek, meg a mirelit pizza jelentsék a napi betevőt. Addig hogyan mondjam el, hogy igenis lehet finomakat enni egészségesen elkészítve is. Igen, lehet, hogy nem ugyanaz az íz, de sokan azt se tudják, hogy azok az ízek, amiket megszoktak nagyon messze állnak a természetes ízvilágtól, mert agyon vannak cukrozva és tele vannak ízfokozókkal, színezékekkel. Amíg sokan megcsinálnak egy "két hét alatt -14 kiló" diétát, lefogynak vele, majd visszahízzák a dupláját, de azt mondják nekem, hogy az milyen jó volt, mert lefogyott, de az én módszerem lassú, alig megy le valami, addig hogyan mondjam el, hogy a szervezet nem így működik.. Amíg azt mondják élni szeretnének és kell az a lángos meg a habroló, addig hogy mondjam el, hogy így nem biztos, hogy hosszú és egészséges lesz az az élet, amit annyira szeretnének élni.... 

 

3. Azok a piszkos anyagiak

Képtalálat a következőre: „money gif”

Nemrég olvastam valahol, hogy mióta életmódot váltott az illető és tisztán étkezik, azóta sokkal többet költ kajára, és kérdezte, hogy ez normális-e, vagy ő csinál valamit rosszul. Erre megrohamozták őt azonnal a nagyon okosok, és bizonygatták, hogy ez hülyeség és nyilván ő a full kretén, mert egészségesen táplálkozva sem kell sokat költeni a konyhára. Nem tudom ki a tököm volt ez a sok észosztó, de az én pénztárcám (egy öttagú családról beszélünk) bizony sokkal jobban sír az életmódváltás óta. És főleg a vacsora az, ami megterhelő. Mivel a nap utolsó étkezésénél már szénhidrátot kizárólag zöldségekből, sajtokból, tojásból viszünk be, senki ne mondja nekem azt, hogy egy kifli felvágottal nem olcsóbb móka, mint valamilyen sült husi friss salátával, sajtokkal... Amíg ilyen borzasztó alacsonyak a fizetések és ilyen drága az élelmiszer és maga az élet, addig igen nehéz lesz változást elérni. De nem lehetetlen! Azt pedig ne felejtsük el, hogy még mindig jobban jövünk ki, mintha időskorban kellene minden fityingünket gyógyszerekre és kezelésekre költenünk. Most alapozzuk meg a jövőnket. Én is igyekszem olyan recepteket megosztani, amit normális áron el lehet készíteni. Juhhú, kövessétek a blogomat :D 

4. Az örök kifogásgyártás

Oltári jók vagyunk a kifogások keresésében, bárcsak az élet más terén lennénk ennyire kreatívak. Remélem az előző 3 pont nem további kifogásokat szült a fejetekben, mert érzem, hogy kicsit veszélyes vizekre eveztem azzal, hogy okokat kerestem a magyarok dagadtságára. Mert ha meg tudjuk magyarázni azt, hogy miért nem teszünk meg az egészségünk, külső-belső harmóniánk érdekében mindent, amit csak tudunk, akkor az azt jelenti, hogy még nem lett elegünk abból, amit látunk a tükörben, abból, hogy mennyire gyengék vagyunk. Nem félünk eléggé a következményektől, az egészségügyi kockázatoktól. Nem szeretnék példálózni, főleg nem magammal, aki követi a blogomat, az úgyis látja, hogy néha hajnalban kelek, néha az ebédidőmet használom arra, hogy meg tudjam csinálni az aznapi edzésadagot, néha pedig a gyerekeimet is magammal viszem, hogy sportolni tudjak. Vannak szerencsésebb és szerencsétlenebb élethelyzetben lévők, mindkét táborból vannak ismerőseim, és csinálják, én pedig miattuk érzem azt, hogy van értelme a munkámnak, hogy kis lépésekben haladva, de talán egy idő után mégsem lesz olyan nehéz kajafronton sem dobbantani, és jobb helyre pozicionálni magunkat a kövérségi skálán. Úgyhogy le a kifogásokkal, ne azért élj, hogy megedd azt a sütit, mert úgy gondolod akkor élsz igazán, ha nem kell lemondanod semmiről. Kezdj el mozogni, tankolj fel egészséges kajákból, és akkor majd rájössz arra, hogy olyan dolgokra vagy képes, amikről eddig álmodni sem mertél!

Képtalálat a következőre: „rainbow”

A bejegyzés trackback címe:

https://ultrafutanya.blog.hu/api/trackback/id/tr9514154927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.