UltraFutAnya

Házi forró italokkal a torokfájás ellen

2017. február 20. - ultrafutanya

dreamstime_xl_33163878.jpg

 

Futás szempontjából nem mondanám túl sikeresnek az év eddig eltelt majdnem két hónapját. Amikor ugyanis végre sikerült kimásznom az IT-szalag szindrómából, akkor bekaptam valami jófajta ovis vírust, ami valószínűleg a fiaimon keresztül jutott el hozzám, mert ők is nemrég betegek voltak.

Utoljára decemberben voltam beteg. Akkor nem érdekeltek a jelek, betegen (orrfolyás+köhögés) is futottam (futópadon). Ez pedig olyannyira nem bizonyult jó ötletnek, hogy a laza megfázás egy 3 hetes lázzal is járó betegséggé fajult, amiből alig álltam talpra. Most okos voltam, már a tünetek (fejfájás, fáradékonyság, enyhe torokfájás) jelentkezésekor abbahagytam a futást. Ezt a döntésemet az edzőm is támogatta, sőt figyelmeztetett, hogy soha ne fussak betegen, mert az akár szívizomgyulladáshoz is vezethet.

Most úgy néz ki meggyógyultam, tünetmentes vagyok. 11 nap alatt, házi praktikákkal

másztam ki a mostani nyavalyából, ami nálam egész jónak számít, pedig a torokgyulladás hetekig képes kínozni.

Mikor fáj a torkom, még a szobahőmérsékletű víz sem esik jól. A meleg italok viszont azonnali enyhülést hoznak. Összeszedtem azokat a meleg italokat, amik nekem segítettek, és ízre is teljesen rendben vannak (pl. a fokhagymához képest, aminek szintén szuper hatásai vannak, de már csak a szagától is behányok). Egyrészt, hátha nektek is beválik, másrészt nekem is jól jönnek ezek a bevált metódusok, ha esetleg megint lebetegednék. Ami egyszerűen nem következhet be többet, mert akkor aztán nulla esélyem lesz felkészülni a júniusi célversenyre.

 

1. Hársfa-és gyömbértea

A hárs antibakteriális hatása mellett oldja a légutakban keletkező váladékot, és köhögéscsillapító hatású is. Elkészítése baromi egyszerű, filteres teaként is kapható.

A gyömbér gyulladáscsökkentő és baktériumölő hatású.

Elkészítése:

Nagy bögrébe teszek egy 2 centis gyömbérdarabot, leöntöm forró (de nem forrásban lévő) vízzel, és 5 percig lefedve állni hagyom. Utána kiveszem a gyömbérdarabot és megiszom a teát.

 

2. Kurkuma ital

A kurkuma kiváló gyulladáscsökkentő hatású.

Elkészítése:

Egy teáskanálnyi őrölt kurkumát teszek egy bögrébe, felöntöm forró (de nem forrásban lévő) vízzel, alaposan elkeverem és 8 percig állni hagyom.

 

Ízesítéshez

Ezeket az italokat nem kell csupaszon inni, az alábbiakkal ízesítettem:

- citrom

Enyhíti a fájdalmat, megnyugtatja a torkot és tisztítja a légutakat.

- méz

Antibakteriális és köhögéscsillapító hatása révén enyhíti a kaparó érzést és csökkenti a fájdalmat.

- szegfűszeg

Természetes fájdalomcsillapító hatású.

 

3.  Almaecet shot

Nem rajongok túlzottan az almaecet ízéért, ezért felespohárba teszek egy evőkanálnyit pici mézzel és langyos vízzel. Elkeverem, aztán becsukott szemmel felhajtom. Tökéletes ellenszere a torokfájásnak, ráadásul a bőr- és a hajproblémák kezelésében is élen jár.

 

4. Hot toddy

Igen, van benne alkohol, de mint tudjuk, ez egy tökéletes torokfertőtlenítő, ráadásul ettől a mennyiségtől max csak egy jóízűt lehet szunyálni. Ami azért hasznos, mert én amikor beteg vagyok, elég nehezen alszom el.De ha nincs otthon apa, és anya nem akar piálni a gyerekek előtt, akkor az alkoholt kihagyva is hatásosan csökkenti a megfázásos tüneteket.
Hozzávalók:
1 csésze forró víz
1 ek méz
fél deci whiskey
1 tk frissen facsart citromlé
1 filter fekete/zöld tea (opcionális)
fahéj
szegfűszeg

Elkészítés:

A hozzávalókat a víz kivételével egy nagy bögrébe rendezem, felöntöm a vízzel, 5 percig állni hagyom, aztán lassan elkortyolom.

 

Le a betegséggel! Gyógyulásra, futásra, célok megvalósítására fel!

 

 

Forrás:

www.napidoktor.hu

www.szhelyi.blogin.hu

www.hazipatika.com

A bejegyzés trackback címe:

https://ultrafutanya.blog.hu/api/trackback/id/tr4612276189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása