A technofóbok géprombolása az ipari forradalom idején semmi ahhoz képest, amit a futók éreznek, mondanak, vagy csak gondolnak, mikor futópad kerül a látó-és hallószögükbe. Többségük ugyanis azt gondolja, hogy ez egy ördögtől való masina.

Sokan közülük, amikor csak tehetik, jó nagyot csuláznak nemcsak a padra, hanem arra a papírkutyára is, aki használni meri. Büszkén hirdetik, hogy márpedig ők a legszélsőségesebb időjárási körülmények között is csak

kint hajlandóak futni, mert a természet, meg a környezet, meg a látvány, meg a minden.... Különben is a négy fal között futni hót unalmas, pedig ha egy okostelót/ájpedet/laptopot maguk elé biggyesztenének, egyszerre csorgathatnák a nyálukat a kedvenc sorozatukra, vagy filmükre, és égethetnék a zsírt. Azt is szeretik hangsúlyozni, hogy a padon futás nem igazi futás, csak mókuskerék (miért az élet nem az?). Egyébként meg miért ne lenne igazi futás? Hiszen padon is ugyanúgy pakolgatom egymás után a lábaimat, mint a szabadban. Nyilván nem lehet közben Duna-part szagot beszívni, vagy élvezni a korábban említett tájat, de azért na. Ennyire nem kell bántani azt, aki épp az egészségéért próbál tenni valamit. Eddig azért kritizáltuk, mert nem mozgott, most meg azért, ahogyan mozog? Mindenki fusson úgy, ahogy akar, amin, ahol, és amikor akar. Mert nem az a lényeg, hogy megmozdul? Hogy legalább nem a kanapén gubbaszt?

Nem fogom most felsorolni a futópad összes jótékony hatását. Szerencsére az ENSPORT egyik edzője elég pöpecül megtette helyettem (kattints ide a cikk elolvasásához). Ajánlom azoknak, akik eddig még fél szemmel se mertek ránézni a futópadra, és azoknak, akik hozzám hasonlóan nem vetik meg, hanem használják, és hálásak az ördögi masinának, hogy akkor is futócipőt húzhatnak, amikor nem tehetnék meg. Én annyival egészítem ki az említett cikket, hogy számomra mik azok a helyzetek, amikor a pad életet ment.

Háromgyerekes anyukaként elég szűk keretek közé van szorítva az, amikor futhatok. A gyerekek levegőztetése azonban tökéletes lehetőség erre: a fiúk (5-6 évesek) biciklivel kísérnek, én meg a legkisebbet (ő már majdnem egy éves) futóbabakocsiba pattintom. Nade ha olyan feladatokat pakolt Nándi (edzőm, ENSPORT) az edzéstervembe, amit a háromkerekű szekeret tolva nem igazán tudnék kivitelezni (pl. indiánszökdelgetés közben érdekes lenne még a babakocsit is tolni), vagy ha hosszú futásra kell mennem, illetve amikor valamelyik (vagy a legszebb, mikor mindhárom egyszerre) gyerek lebetegedik, kicsit meg vagyok lőve. Ezeket a helyzeteket nyáron tökéletesen abszolválom úgy, hogy abban az idősávban (értsd: hajnalban) megyek futni, amíg a férjem még nem indult el dolgozni. Nade télen, amikor ránk szakad a sötétség, akkor aztán tényleg kihívás elé vagyok állítva. Egy nőnek ugyanis nem csak azon kell paráznia, hogy a sötétben zakózik egyet a rossz látási viszonyok miatt. Egy nő ne fusson egyedül, sötétben. Erről már írtam korábban, ide kattintva tudod elolvasni. Úgyhogy a téllel beköszöntött egy olyan időszak, amikor egyszerűen nem tudtam kimozdulni otthonról se a szabadba, se terembe. Emlékszem, egyszer azért majdnem sikerült: hazaért a férjem, én pedig már a volán mögött is voltam. Megérkeztem a terembe, kevesen vannak, de jó, padra pattanok (van szabad, hurrá!), majd kiderül, hogy 20 perc múlva zár a létesítmény. És akkor még futás után nyújts, meg tusolj, meg öltözz. Esélytelen :))) Nekem legalábbis. Kisgyerekes anyuciknak ezért lehet életmentő egy gardróbban megbújó kis ördögi masina, amit jómagam nemrég be is szereztem.

Kezdetben majd'elszálltam a boldogságtól, hogy végre semmi nem állhat az utamba: futhatok amikor csak akarok. Aztán megtapasztaltam a futótársadalom zöme által tanúsított negatív hozzáállást a padhoz, és egy idő után szégyenérzettel töltött el, ha padon futottam. Ezt a szégyenérzetet pedig más padsorstársaimon is észrevettem. Hogy ismerheted fel a szégyenpadfutót? Ha olyat hallasz, hogy "csak futópadon futottam", vagy "jajj de utálom, de jobb, mint a semmi". Mindenki magyarázkodik, és különböző érvekkel mentegeti magát a padonfutás bűne alól. Na nem mindenki, mert van olyan, aki szeret padon futni, és az sem érdekli, hogy ki mit gondol erről, de ők a kisebbség. Viszont én is elhatároztam, hogy beveszem a leszarom tablettát, és nem fogok többé azon feszkózni, hogy most biztos kevesebb lettem attól, mert "csak" padon futottam. Mostantól negatív szájíz nélkül fogok örülni annak, hogy legalább volt lehetőségem arra, hogy azt csináljam, amit a legjobban szeretek csinálni: hogy futhattam. Tegyétek ezt ti is! Ne foglalkozzatok senkivel, ne hagyjátok, hogy elkedvtelenítsenek a pampogók. Fussatok!! :)